Tegnap, szűk körben lajosnapot ültünk. Ez úgy nézett ki, hogy az ünnepeltet, érkezése után rögvest befogta a Szépszemű egy kis motorcsónak ápolásra. Mert ő ilyen zizegős.
Szóval mostunk. Meg húztunk-vontunk. A csónakot, ki a garázsból. Mert az meg bent volt. De most már kint van. És tiszta, meg csillog-villog ahogy azt neki kell. Parasztvakítás. De szép. Tetszik.
Na. Ott tartottam, hogy mostuk a hajót, meg a kutyát, meg néha magunkat is, ha épp úgy sikerült. Szóval koszosak lettünk, meg sarasak. Aztán az ünnepelt felhívására bevonultunk sztálincitybe mozizni. Még jó, hogy rácon sok a fürdőszoba. Itthon még ma is fürdenénk!
A Szupercsapat haláli film, ajánlom mindenkinek, mi szétröhögtük magunkat. Persze nem hiányzott a vidéki mozifíling. Heten ültünk a moziban, a film közepén szalagot cseréltek, és az ízesített popcorn csak az én tetszésemet váltotta ki igazán. De sebaj! A nachos itt is ugyan olyan, mint pesten. Hál'istennek. Szépszeműnek volt mivel csörögnie.
Mozi után haza, ünnepi gulyásleves, koccintás gyerekpezsgővel, de még mindezek előtt apu elővette a pálinkásüveget, és töltött. Megittuk, finom volt. Kaja után felhozta a másik pálinkát, hogy kóstoljuk meg, az milyen. Hát olyan, mint a méreg. Én is és Szépszemű is köhögtünk erősen, s a meghatódottságtól kicsurrant a könnyünk.
Az ünnepelt meg szerintem zugivó. Úgy húzta le, mintha víz lett volna. Az évek, meg a tapasztalat...
Aztán negyed óra múlva lassacskán, elhúzva ugyan, de lefeküdtünk aludni.
Mi sem bírjuk már úgy a piát. A mi korunkban...