Szóval síelünk. Ausztriában, pontosabban Tirolban, Matrei in Osttirolban. Illetve mellette a hegyen. Mert a városkában picit nehéz volna.
A hó kicsit kevés. Illetve otthonhoz képest sok, de nekünk most egy kicsit kevés. Vannak jeges foltok (reggel még egészen kevés, este már bazi sok), és vannak puha havas buckák (na, ez for
dítva, ebből pont délutánra van sok). Úgy általánosságban túlságosan meleg van, főleg az alsóbb régiókban. Még a síelni nem tudók is egyetérthetnek abban, hogy +10 fokban síelni nem, legfeljebb fürdeni lehet, a saját verejtékünkben. Na, az viszont sikerült. Meg persze egy szavunk sem lehet, mert szépen süt a nap, nincs köd, meg eső. Na, hál' istennek, eső az végképp nincs.
Ma egész sokat pihentünk, mert persze meg kellett nézni a zergéket a hegygerincen. Ezt a műveletet c
sak egyetlen kocsmából, forralt bort kortyolgatva lehet letudni, o
tt vannak ugyanis olyan spéci kémlelő eszközök, ami a borzasztó messze lévő kecskét látható közelségbe hozza. Szóval forralt boroztunk meg zergét néztünk, amiket valószínűleg a kocsmáros pénzel.
Aztán persze visszaindultunk, mert lassan közeledett az ebédidő, és a másik hegy legtúlsó végében van egy kis hütte, ami nagyon hangulatos. Hát az volt. Szóval a finomabbnál finomabb e
bédünket napozva költöttük el. Aztán persze nem volt kedve senkinek felkelni, meg olyan sokan vannak, meg már a pálya sem olyan jó... Szóval gyűjtöttük a kifogásokat, a pálya adta örömök helyett miért választjuk a hazautat.
Hát, az volt az igazi nemulass. Az rendben van, hogy alacsonyra megy a pálya, a hotelünk lábához, és ettől még vizesebb meg folyósabb. De kérdem én, naiv magyar turista, miért kell a pályának átmennie három (3!!!) kétsávos, betonozott, havatlan autóúton???
