hőstűzoltóbácsi

Szépszemű január óta okosodik, tanul, mint a gép. Na jó, ez nem teljesen így van, de az biztos, hogy ragad rá némi információ, merthogy tanítják.

Kezdtük Szentendrével, katonásdival, fájó derékkal, nyűggel, folytattuk iskolapaddal. Nap mint nap hazajött mérgesen, zsörtölődve, hogy már megint ez hülye, az nem tudja, mit beszél, satöbbisatöbbi....

Aztán elkezdődött a gyakorlat, ahol megtanultak kummantani, de azt nagyon remekül. Megtanultuk, hogy "megjelenik az olaj, LÁTI?", meg hogy szerelünk, "mint a baajnok" (igen, így, megnyomott "a"-val).
Meg jöttek a sztorik a kézenfogva tömlőt cipelős futásokról, a kisuvickolt baltatokról...

Mintha álom lett volna, elrepült a "nyolcóra"...

Jött a tizedik, meg a 24/48. Jött a félelmetes Harminchatos, aki nem is harminchatos és nem is félelmetes. Tőle megtanultuk, hogy "Tanuljon, de az ne menjen a csocsó rovására!".
Elmaradt az iskolapad, a kényszerített tanulás...
Szép lassan összekovácsolódott a banda, egyre-egyre több hasznos, értékes információ ragadt a srácokra, mint a kosz. A Harminchatos terelgette, csitítgatta őket, és ha nincs is több év vonulás a háta mögött, odatette magát, jó parancsnokuk volt.
Szépszemű reggelente nem úgy jött haza, hogy "azok a hülyék.." Csak a sztorik jöttek, hogy ki mit csinált, hol voltak, mivel szívatták őket, és mivel hálálták ezt meg a Kecskésnek. És csillogott a szeme.

Ennek is vége. A locsolásos, gatyáig ázós szivattyúkezelői oktatásnak is vége.
Lassan a vizsgáinak is vége...

Pénteken esküszik a Magyar Köztársaságra, az Alkotmányra, és hogy akár élete kockáztatásával is....

Csak egyet kérek, Élet!

Gyere haza minden reggel!

szakdolgozat

Végre.
Végre készen van, sikerült, ahogy sikerült, leadtam.
Nem volt könnyű, nem vagyok, és nem is leszek rá soha igazán büszke. Csak olyan picit jóleső érzés, hogy nekem már ilyenem is van. Most már csak az év végét kell kibírni, szépen, ügyesen-okosan levizsgázni, hogy nyitva álljon az út az államvizsgáig.
Mert július 9-én ott akarok vigyorogni a kezemben egy oklevéllel.